Leleplezte a német lap a szlovák tüntetőket: egyértelmű céllal keltettek káoszt északi szomszédunknál
A Die Tageszeitung szerint majdnem 30 szlovákiai városban mintegy 100 ezren tüntettek.
Robert Fico sorsa kérdéses: bukás vagy túlélés vár a szlovák miniszterelnökre?
Határozatképtelenség miatt nem tudták megnyitni a szlovák parlament rendkívüli ülését, ahol Robert Fico miniszterelnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról vitáztak volna – írta meg a Denník.
Bár az ellenzék második próbálkozása is meghiúsult, a miniszterelnök helyzete továbbra is instabil, hiszen koalíciós partnerei közötti feszültségek miatt elvesztette parlamenti többségét, miközben az ellene irányuló tüntetések egyre nagyobb méreteket öltenek.
A január 27-i ülésen mindössze 66 képviselő jelent meg a szükséges 150-ből, így a vitát szerdára halasztották. A kormánypártok előre jelezték távolmaradásukat, azonban az ellenzéki képviselők közül is többen hiányoztak, köztük négy Hlas-frakcióból kizárt politikus, akik korábban kijelentették, hogy nem hajlandók támogatni a kormányt.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a múlt héten több szlovák városban is utcára vonultak a tüntetők, akik Fico távozását követelték.
Ezt is ajánljuk a témában
A Die Tageszeitung szerint majdnem 30 szlovákiai városban mintegy 100 ezren tüntettek.
Az ellenzék szerint Fico a zárt ajtók mögötti vitákkal és puccskísérletek emlegetésével próbálja elterelni a figyelmet a kormány népszerűtlenségéről és a transzparencia hiányáról. Bár a koalíciós pártok közötti feszültségek folyamatosan nőnek,
Fico kormánya akár személycserékkel is fenntarthatja hatalmát, ahogyan azt 2018-ban a Ján Kuciak-gyilkosság után is megtették.
Még ha a bizalmatlansági indítványt sikerülne is megszavazni, az sem vezetne automatikusan a kormány bukásához, hiszen bár a koalíció meggyengült, a hatalom megtartására továbbra is van esélyük.
A belpolitikai válság azonban egyre mélyül, és Fico jövője nagyban függ attól, hogy képes lesz-e kezelni a növekvő társadalmi elégedetlenséget és a koalíción belüli töréseket. A következő hetek döntő fontosságúak lehetnek a politikai helyzet alakulása szempontjából – értékel a lap.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Mutatjuk a hat szomszéd országban is elvégzett, reprezentatív közvélemény-kutatást eredményeit.
Nyitókép: Utku Uçrak / AFP